csodakert

Amikor a rossz dolgok sodornak a „véletlenbe”.

Csoda, bizalom , természet!

Miközben élveztük a baki szőlőhegy nyugalmát és a szakik „minőségi munkáját”, megakadt a szemem egy hirdetésen, egy erdő széli kis csodán. Egy fiatal pár öt éves szenvedélyes munkáját láttuk, minden tökéletes volt, minden, amit egyszer szerettem volna. És a sok érdeklődőből miénk lett ez a csodakert. 4000 m2 kert, sok-sok virággal és mindennel, amit egy kertben el lehet képzelni. Kedvencem a gesztenye, itt van 3 nagy gesztenyefa és most már van saját gesztenyepürém😊. Megtanultam, hogyan lehet még decemberben is saját paradicsomot enni és már-már elmehetnék építkezési vezetőnek 😊.

2023 tavaszán elkezdődtek a munkálatok, nyíltak a tulipánok, nárciszok, amik feledtették a szakik „jól van az úgy” hozzáállását. Végre nem csak egyedül kellett szembe néznem a munkálatokkal, mert a Csodakert mellé kaptam egy társat, aki bízva bennem, száz százalékosan belevetette magát az új vendégház kialakításába!

Virágok a naplemente ölelésében

A konyhában mindent megtaláltok (hűtő, mikró, vízforraló, kávéfőző) . Persze nyáron kint is főzhettek, grillezhettek is. Ehhez minden szükséges kelléket (bogrács, nyársak, tűzifa) bekészítünk.

Korlátlan kávé és tea  vár bekészítve és az éppen termő gyümölcsökből, zöldségekből is szedhetsz, elfogyaszthatod.

A kinti spájzban helyi és saját készítésü termékeket találtok melyet megvásárolhattok. Az így befolyt összegből a CS.A.K. Alapítvány jótékonysági projektjeit támogatod.

A fedett nyári konyha ideális nagyobb családi események, workshopok lebonyolítására is, ami külön egyeztetést igényel.

A vendégház egész évben foglalható! Mivel mi nem szeretjük a reggel 10 órás „kapkodós” szállás elhagyást ezért itt a Csodakertben a távozást 16:00-ig kitoltuk, hogy nyugodtan ki tudjátok használni az itt töltött napokat! Csodakertben nem fogadunk kutyusokat!

 

Az boldog élet egy mosollyal kezdődik

Cikkek, hírek, érdekességek

Csoda, bizalom, természet!

A Zalai- dombság egyedisége és kimeríthetetlen látványosságai egyre több embert vonzanak Zalába! Az erdők között megbújó természeti és épített turisztikai látványosságok minden korosztálynak feltöltődést, kikapcsolódást és kalandot is egyaránt rejtenek. A Kis-Balaton közelsége és a Gyógyvizek még inkább kedveltté teszik ezt a régiót! Gasztronómiában is tartogat újdonságokat és kulináris hagyományőrzést egyaránt!

Árak

Őszi pihenés a CSODAKERTBEN!

  • 40.000 Ft/ éjszaka / ház
  • Az ár nem tartalmazza a reggelit! (Reggeli kérhető 4.000 Ft/ fő )
  • Időszak : 2024. Szeptember 20.-December 1.

Január 3- December 31.

Minimum 2 éjszakára foglalható

68.000 Ft/ ház/ éjszaka/ max. 4 fő

Minimum 3 éjszakára foglalható

68.000 Ft/ ház/ éjszaka/ max. 4 fő

Minimum 3 éjszakára foglalható

68.000 Ft/ ház/ éjszaka/ max. 4 fő

Minimum 4 éjszakára foglalható

68.000 Ft/ ház/ éjszaka/ max. 4 fő

Minimum 3 éjszakára foglalható

75.000 Ft/ ház/ éjszaka/ max. 4 fő

Minimum 3 éjszakára foglalható

75.000 Ft/ ház/ éjszaka/ max. 4 fő

utalás

online bankkártyás fizetés

Az ár tartalmazza

Reggeli kosár

A helyi termelők által készített kézműves finomságokból állítjuk össze, melyet tartózkodásotoknak megfelelően készítünk be. (Kolbász, tojás, gabonapehely, tej, pékárú, vaj, kence, sajtok, lekvár, méz)

DéJa

Az év bármely szakában

Elvonuló tér

Ha szükséged van egy kis meditációra, vagy szeretnél igazi nyugalomban elolvasni egy könyvet.

Privát Birtok

4000 négyzetméteres terület, ahol a család apraja is igazán jól érezheti magát.

Workshop helyszín, rendezvény tér

Kisebb csapatokat is szívesne látunk, egy egy rendezvény erejéig.

Extra élmények, melyek előre egyeztetést igényelnek

    • Lánykérés megszervezése, előkészítése
    • Bérelhető szauna
    • Páros masszázs a természet lágy ölén
    • Programszervezés
    • Gasztrotúra
    • Hóvirág napok
    • Medvehagyma napok
    • Repce napok
    • Befőző napok
    • Lekvár napok
    • Workshop helyszín

Lemondási feltételek

  • Az érkezést megelőző 15. napig ingyenes lemondható.
  • Az érkezést megelőző 8-14. napig a foglalási díj 50%-a a lemondási díj.
  • Az érkezés előtt 7. nappal, vagy az érkezés napján, illetve utána lemondott foglalás
    esetén a foglalási díj 100%-a a lemondási díj.

Az utalásra minden esetben 5 nap áll rendelkezésedre.

Amit nálunk biztosan megtalálsz

A szállás kialakításánál figyelembe vettük a fenntarthatósági szempontokat. Környezetbarát szállás.

Korai érkezés és késői távozás:

Érkezés 12:00-tól.

Távozás 16:00-ig

Barátságos, szívből jövő vendégszeretet.

Maximális kikapcsolódás.

Béke és nyugalom.

Foglalás

Szabad
Foglalt
Kiemelt időszak
HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Április 2025
HKSCPSV
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Válasszon kezdő dátumot

Átirányítjuk a pénztár felületre

Térkép

NTAK regisztrációs szám: MA24091389